Micimackó és barátai: Füles Malackával gumírozott figura – Bullyland

Igazán szeretetre méltó ez a játékfigura, ugyanis a Micimackó rajzfilmek két szereplőjét ábrázolja: Malacka épp boldogan átöleli egyik barátját, Fülest. Füles pedig meglehetősen boldognak tűnik – kivételesen, hiszen a rajzfilmekben ritkán látni jó kedvűnek.

A Bullyland figuráktól megszokhattuk, hogy annak ellenére (vagy épp amiatt), hogy kézzel festettek, minden apró részletre odafigyeltek a készítés során, így Malacka és Füles pontosan úgy néz ki, ahogy a tv-ből már megismerhettük őket. 

A figura körülbelül 7 cm magas, és 8,5 cm hosszúságú – nem foglal nagy helyet, de a kisebb gyerekek számára is szuper játékfigura, mert könnyen meg tudják fogni. Emellett bárhová magatokkal vihetitek, mert egy kisebb táskába is könnyen elfér. Fiúknak és lányoknak is tökéletes választás.

Micimackó rajongóknak a többi figurával együtt része lehet akár egy nagyobb gyűjteménynek, ami feldobja a kicsik és nagyobb szobáját, íróasztalát.

Sőt, mérete miatt gyakran választják születésnapi torta díszítéséhez is, akár az összes barát is felhelyezhető a gyertyák közzé, így még emlékezetesebbé, maradandóvá téve a szülinapot.

A figura PVC-mentes műanyagból készült. Tisztítani nedves ruhával javasolt. 

Nem beszél, nem zenél, semmilyen hangot nem ad ki. Nem elemes figura. 

Három éven felüliek számára ajánlott.

2099 Ft

Jelenleg nem rendelhető :(

Ez a termék jelenleg nincs készleten, és egyelőre nem tudjuk, mikor lesz újra belőle (telefonon és e-mailben is ugyanezt tudjuk mondani).

Írd ide az email címed, ha szeretnéd, hogy értesítsünk, ha ismét rendelhetővé válik. Itt NEM hírlevélre történő feliratkozás történik. Az értesítésről leiratkozni is itt tudsz.

Magyar tulajdonú megbízható webáruház!
  • 14 napos termékvisszaküldés!
  • Többféle szállítás és személyes átvétel
  • Gyors online fizetés vagy utánvét átvételkor
  • 30.000 Ft felett INGYEN Foxpost automatába szállítás
  • 30.000 Ft felett INGYEN házhoz és GLS csomagpontra szállítás
Biztonságos fizetés

További információk

Márka

Bullyland

Ajánlott életkor

3 éven felülieknek

Anyaga

műanyag

Zenél, hangot ad

Nem

Elemmel működik

Nem

INGYEN SZÁLLÍTÁSI AKCIÓ:

A képhez tartozó alt jellemző üres; ingyen_szallitas.jpg a fájlnév

  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén Foxpost csomagautomatába ingyen szállítjuk megrendelésedet
  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén pedig a Foxpost mellett még a házhoz szállítás és a GLS csomagpontba kézbesítés is ingyenes.

Az akció visszavonásig érvényes. A fent megjelölteknél alacsonyabb kosárértékek esetén a mindenkori szállítási díjszabás érvényes, lásd lejjebb.

Szállítási összehasonlító táblázat: