Szürke Rudi plüss rénszarvas piros sállal

Nagy méretű, több mint 40 cm magas Szürke Rudi, rénszarvas ez a kedves kis ünnepi plüssállat, nyakában piros sállal, szarvain vörös színű pöttyökkel. Télapó egyik segítője már ünnepekre van hangolódva, felkészült a hidegre, ezért tekerte sálját a nyakába. Állítólag az egyik télen, sok-sok évvel ezelőtt nagyon könnyelműen öltözött, közben pedig az időjárás is becsapósan meleg volt december ellenére. Majd váratlanul feltámadt a szél, és hó lepte be a házakat, kerteket, és Rudink csúnyán megfázott. Természetesen rendíthetetlenül húzta társaival a szánt, így minden gyerek megkapta Mikulás ajándékát, majd dolguk végeztével alaposan ki kellett kúrálnia magát, szörnyen megfázott ugyanis. Azóta pedig nagyon odafigyel arra, hogy nehogy alulöltözzön, bármikor bármerre indul, és erre társait is figyelmezteti.

A plüssfigura kellemes tapintású, jó minőségű anyagból készült, mely javarészt szürke színű. Hasa, talpai, arca és szarvai, valamint füleinek belseje világos, krém színű. Orra olyan vörös színű, mint szarvain látható pöttyei és a nyakába tekert sálja. Szemei műanyagból készültek, fekete színűek. További kemény, műanyag tartozéka nincs a plüssfigurának. Lában önállóan nem képes megállni, ültetve kitámasztás nélkül is szépen, határozottan megül. Orra textilből készült, szarvain látható pöttyei hímzettek. Sálja varrással van a testéhez erősítve, nem levehető. Mosni alacsony hőfokon javasolt, amennyiben ez indokolt. 18 hónapon aluliak számára nem ajánlott.

3999 Ft

Jelenleg nem rendelhető :(

Ez a termék jelenleg nincs készleten, és egyelőre nem tudjuk, mikor lesz újra belőle (telefonon és e-mailben is ugyanezt tudjuk mondani).

Írd ide az email címed, ha szeretnéd, hogy értesítsünk, ha ismét rendelhetővé válik. Itt NEM hírlevélre történő feliratkozás történik. Az értesítésről leiratkozni is itt tudsz.

Magyar tulajdonú megbízható webáruház!
  • 14 napos termékvisszaküldés!
  • Többféle szállítás és személyes átvétel
  • Gyors online fizetés vagy utánvét átvételkor
  • 30.000 Ft felett INGYEN Foxpost automatába szállítás
  • 30.000 Ft felett INGYEN házhoz és GLS csomagpontra szállítás
Biztonságos fizetés

További információk

Tömeg250 g
Csomagolás mérete (kb.)41 × 22 × 17 cm
Raktárkészlet

Korlátozott mennyiség

Szín

bézs, szürke, vörös

Mosható

Igen, alacsony hőfokon

Zenél, hangot ad

Nem

Elemmel működik

Nem

INGYEN SZÁLLÍTÁSI AKCIÓ:

A képhez tartozó alt jellemző üres; ingyen_szallitas.jpg a fájlnév

  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén Foxpost csomagautomatába ingyen szállítjuk megrendelésedet
  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén pedig a Foxpost mellett még a házhoz szállítás és a GLS csomagpontba kézbesítés is ingyenes.

Az akció visszavonásig érvényes. A fent megjelölteknél alacsonyabb kosárértékek esetén a mindenkori szállítási díjszabás érvényes, lásd lejjebb.

Szállítási összehasonlító táblázat: