Kék sálas Ágas, a plüss rénszarvas

Home/Kék sálas Ágas, a plüss rénszarvas

Kék sálas Ágas, a plüss rénszarvas

Ágas, Télapó egyik rénszarvasa szép agancsáról kapta a nevét. Nagyon büszke is rájuk, emellett képességeire is, melyeknek köszönhetően a legerősebb tagja Mikulás csapatának, ezt a többiek is rendre elismerik. Társai mindig számíthatnak rá, mindent megtesz értük, jólétüket gondosan figyelemmel kíséri, még az étkezésükre is nagyon odafigyel, formában tartja őket.

Ez a plüss Ágas szarvas 44 cm, leültetve pedig 35 cm magas. Két alsó lábán nem áll meg önállóan, ezért érdemes leültetni, ha a szoba dísze lesz. Méretéből adódóan kiváló kisebbek számára hurcolászni, ölelgetni is. Hangot nem ad ki, nem csörög, nem zenél, tapintása kellemesen puha. Kiváló minőségű anyagból készült. Színe világosbarna, agancsai valamint kesztyűje és cipője sötétbarna. Orra vörös, középen fehér folttal. Nyakába tekert sálja csíkos, sötét- és világoskék, valamint szürke szín váltogatja egymást. Sálja varrással van a testéhez erősítve, így nem levehető. Szemei, orra, szája és még szemöldöke is hímzett, kemény, műanyag, lenyelhető, levehető tartozéka egyáltalán nincs. Szükség esetén mosni alacsony hőfokon javasolt. 12 hónapon aluliak számára nem javasolt.

most csak 3499 Ft

Nincs készleten. Görgess lejjebb a hasonlóért.

Cikkszám: PJ18100701 Kategóriák: , , , Címkék: , , , , , , ,

Részletes információk

Tömeg328 g
Méretek44 x 25 x 18 cm
Kiszállítási idő

2-6 munkanap

Raktárkészlet

Korlátozott mennyiség

Szín

barna, kék, vörös

Zenél, hangot ad

Nem

Elemmel működik

Nem

Szállítási összehasonlító táblázat:

Foxpost
csomagautomata
Futárszolgálattal
házhozszállítás
Személyes átvétel
Budapesten (V. ker.)
Magyar Posta
házhozszállítás
Postapont
 
(a futárszolgálatok terheltségétől függően)
 Szállítási idő 3-5 munkanap 4-7 munkanap1-3 munkanap 2-4 munkanap 2-4 munkanap
 15000 Ft, és feletti értékű rendelés esetén 1 Ft 1 Ft 1 Ft 1 Ft 1 Ft
 15000 Ft rendelés alatt
előre fizetéssel:
online bankkártyás fizetés vagy számlaszámunkra átutalás,
OTP pénztári befizetés
 899 Ft1099 Ft699 Ft 1499 Ft 1199 Ft
Utánvét költsége
+ 499 Ft
(az automatánál csak bankkártyával lehet fizetni)
+ 499 Ft+ 499 Ft
(az üzletben csak készpénzzel lehet fizetni)
+ 499 Ft+ 499 Ft
(csomagautomatánál
csak bankkártyával lehet fizetni)
További információk
További információk
További információk
További információk
További információk

Az utánvétre (pénz beszedése, tárolása, kezelése, elszámolása, utalása) a posta és a futárszolgálatok felárat számítanak fel, melynek költsége 499 Ft.

Részletes információk a Szállítási tájékoztató menüpontban találhatók.

Érdekelhetnek még…

  • Vörös orrú, sálas plüss Rudolf szarvas balrólVörös orrú, sálas plüss Rudolf szarvas
    Kosárba rakom Details
  • Szürke rudi plüss rénszarvas piros sállal jobbrólSzürke rudi plüss rénszarvas piros sállal
    Kosárba rakom Details
  • Plüss télapó karácsonyi kampó alakú nyalókával balrólPlüss télapó karácsonyi kampó alakú nyalókával
    Kosárba rakom Details
  • Elfie, a plüss karácsonyi manó jobbrólElfie, a plüss karácsonyi manó
    Kosárba rakom Details
  • Akció! ELMA Mikulás alakú méhviasz gyertya felülrőlELMA Mikulás alakú méhviasz gyertya
    Kosárba rakom Details
  • Plüss szarvas, sállal, sima szőrűPlüss szarvas sállal
  • Akció! Olaf, a hóember plüss (Jégvarázs, Frozen)Olaf, a hóember plüss (Jégvarázs, Frozen) jobbról
    Kosárba rakom Details
  • Vörös orrú Rudolf plüss rénszarvas szembőlVörös orrú Rudolf plüss rénszarvas
    Kosárba rakom Details
  • ELMA télapó formájú méhviasz gyertya jobbrólELMA télapó formájú méhviasz gyertya
    Kosárba rakom Details