Carousel sárga oroszlán szundikendő

Carousel sárga oroszlán szundikendő kiváló minőségű, 30×30 cm területű anyagból, piros rágókával.

A sorozat harmadik tagja a rózsaszín papagáj és az kék elefánt mellett ez az oroszlán szundikendő. Elképesztően kellemes tapintás, szuper minőség, bőséges anyaghasználat jellemzi. A gyerekek (sőt még a felnőttek is) egyszerűen imádni fogják. A kendő három végén egy-egy kisebb csomó található, melyeket a kicsik morzsolgathatnak, így fejleszthetjük tapintásukat is. A negyedik végen egy piros színű, műanyagból készült, rücskös rágóka található, melyet rágcsálva (különösen fogzás idején) csillapíthatja az ebből következő kellemetlen érzést, valamint a már meglévő fogakat is erősítheti. Mindemellett akasztóként is kiválóan funkcionálhat, akár az ujjunkra, vagy akár máshová felakasztva. A kendő e rágókán kívül egyéb kemény, műanyag részt nem tartalmaz.

A plüssfigura szemei, szája hímzett, fekete orra textilből készült. Fején szintén textilből készült narancssárga színű sörény található, mely érintésre, nyomásra csörgő-zörgő hangot ad ki, ezzel is felkeltve, valamint lekötve a kisebbek érdeklődését, fejlesztheti hallásukat, reflexeiket.

A plüssfigura fején különböző színű (piros, zöld, kék) rövid szalagocskák találhatók, ezeket a kicsik egyszerűen imádják a számukra még szokatlan textúrájuk miatt.

Mosni alacsony hőfokon javasolt, kellő odafigyeléssel lényegében bármilyen korosztály számára adható.

4299 Ft

Jelenleg nem rendelhető :(

Magyar tulajdonú megbízható webáruház!
  • 14 napos termékvisszaküldés!
  • Többféle szállítás és személyes átvétel
  • Gyors online fizetés vagy utánvét átvételkor
  • 30.000 Ft felett INGYEN Foxpost automatába szállítás
  • 30.000 Ft felett INGYEN házhoz és GLS csomagpontra szállítás
Biztonságos fizetés

További információk

Tömeg80 g
Csomagolás mérete (kb.)30 × 30 × 8 cm
Raktárkészlet

Korlátozott mennyiség

Márka

TESCO

Szín

narancs, sárga

Mosható

Igen, alacsony hőfokon

Elemmel működik

Nem

Zenél, hangot ad

Nem

INGYEN SZÁLLÍTÁSI AKCIÓ:

A képhez tartozó alt jellemző üres; ingyen_szallitas.jpg a fájlnév
  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén Foxpost csomagautomatába ingyen szállítjuk megrendelésedet
  • 30.000 Ft feletti vásárlás esetén pedig a Foxpost mellett még a házhoz szállítás és a GLS csomagpontba kézbesítés is ingyenes.

Az akció visszavonásig érvényes. A fent megjelölteknél alacsonyabb kosárértékek esetén a mindenkori szállítási díjszabás érvényes, lásd lejjebb.

Szállítási összehasonlító táblázat: